Match Play Bajnokság 2020

8-as táblák

Kedves Játékosok!

A csoportmérkőzéseken elért helyezéseitek alapján kerültök be az első, második, harmadik és negyedik 8 fős csoportba.​ A csoportmérkőzéseken első helyezettek az első, míg a második helyezettek a második 8-as táblára kerülnek be és így tovább. Adott 8-as táblán belül a játékosok az eredeti kiemelésük szerint kerülnek besorolásra, azonban ha a csoportban helycsere történik (pl. egy B kalapból érkező játékos csoportelső lesz), akkor megörökli az A kalapból érkező játékos kiemelését és fordítva is igaz. Az A kalapból érkező játékos a B kalapból érkező játékos kiemelését kapja meg.

Példa:  A5-ös kiemelt játékos második lesz a csoportmérkőzések során, míg a B7-es játékos megelőzi őt, és a csoport első lesz. Ebben az esetben az A5-ös játékos a 2. táblán 9-16. helyekért fog jétszani és a 7-es pozícióba kerül (B játékos kiemelésé szerint), míg a B játékos az 1. táblán 1-9 helyekért fog játszani és az 5-ös pozícióba kerül.

Az első tábla az 1-8 helyekért játszik, a második tábla a 9-16. helyekért és így tovább. A mérkőzéseket döntésre kell vinni, azaz a 18. szakasz után all square állás esetén folytatni kell a játékot, amíg döntésre nem viszitek a meccs eredményét.

Az eredményeket és az eredménykátyákat továbbra is a revesz.tamas@midamgolf.hu email címre várjuk.

Eredmények

 

1. tábla (csoportelsők) játék az 1-8. helyekért

1-8. Koller György - Magyar Krisztián ( 4 & 3 )                GY: Magyar Krisztián

4-5. Hatvári Árpád - Zilahy Csaba ( 1 UP )                        GY: Hatvári Árpád

3-6. Meznerics Gergely - Rádonyi Kristóf ( 6 & 5 )          GY: Rádonyi Kristóf

2-7. Krämer András - Kokol Ferenc ( 4 & 2 )                     GY: Krämer András

 

2. tábla (csoportmásodikok) játék a 9-16. helyekért

1-8. Vuong Hoang Huyen - Vargha András ( 3 & 2 )      GY: Vuong Hoang Huyen

4-5. Bernhardt Tibor - Magyar Tibor ( 7 & 5 )                 GY: Magyar Tibor (nem játszik)

3-6. Szalay Attila - Mester Miklós (sérülés)                     nincs továbbjutó

2-7. Sátori Ferenc - Reska János (játék nélkül)               GY: Reska János

 

3. tábla (csoportharmadikok) játék az 17-24. helyekért

1-8. Szakszon József - Briglovics Gábor (sérülés)            nincs továbbijutó

4-5. Orosz Marcell - Törőcsik Attila ( 1 UP )                      GY: Törőcsik Attila

3-6. Rozman Péter - Véh Balázs (1 UP 20.szakaszon)    GY: Véh Balázs

2-7. Bakonyi Zoltán - B. Kiss Gergely (játék nélkül)        GY: B. Kiss Gergely

 

4. tábla (csoportnegyedikek) játék a 25-32. helyekért

1-8. Kecskés Kornélia - Bíró Géza                                     nincs továbbjutó

4-5. Movik Gabriella - Sándor Virág (2&1)                       GY: Sándor Virág

3-6. Wieser-Takács Zsuzsa - Hoang Thu Dung           (játék csütörtökön)

2-7. Sánta Zoltán - Rothweil Gábor                                  (játék pénteken)

 

Balatonudvari menetrend 

logo-wagr.png
EGA_no_bckgrnd copy.png
OMSZ_logoja.png
caddie_hu.png
hg logo_2014.png
MGSZ_logo_HUN.png

© Copyright 2013-2020

All rights reserved by Hungarian Mid-Amateur Golf Association

Hírlevél & SMS feliratkozás / Newsletter & Text subscription