top of page
Szerző képeMidAm Golf Sportegyesület

36-on 54-et, egy rendkívüli Bajnokság beszámolója



Rendhagyóan sikerült a MidAm visszatérése Bükfürdőre. A Magyar MidAm Országos Golfbajnokságon a

játékosoknak sajnos 36-on sikerült „54-t teljesíteniük”

önhibájukon kívül. Az időjárás még megkegyelmezett a MidAm mezőnynek az első versenykörben, pénteken, a szombati kör pedig kimondottan bíztatóan alakult, de végül Zeusz haragja lecsapott a büki pályára. Ennek következtében a versenyzőknek először másfél órás, majd kétszer 1 órás és végül pedig kétszer félórás kényszerpihenőre kellett vonulniuk, míg végül a Versenybizottság „ladikon kievezett” a pályára és annak állapotát felmérve úgy ítélte meg, hogy az a Bajnokság folytatására alkalmat mértékben felázott. Számos greenen a pinek víz alatt álltak, így a nagy károk elkerülése érdekében a Bizottság úgy határozott, hogy nem engedi tovább a játékot és a 3. versenykört törli, azaz az első két versenykör alapján hirdet bajnokokat.




A Bajnokságon rajt-cél győzelme aratott ebben a rövidített küzdelemben Meznerics Gergely, aki első napon egy elegáns 77-tel jelezte igényét a bajnoki címre, míg a második napon a mezőny második legjobb eredményét (79) érte el Véh Balázzsal egyetemben, így mindkét napja 7-essel kezdődött.

Ezzel az eredményével a 2018 évi bajnoki címe után immáron második OB címét nyerte meg a 2019-es Match Play Bajnoki címe mellé.

A második és harmadik (sőt a negyedik) helyen holtverseny alakult ki Koller György é Krämer András (valamint Ralph Müller mezőnyön kívül induló) játékosok között. Mivel a harmadik nap nem tudott dönteni, ezért az év elején megszületett versenykiírást kellett kicsit leporolva előhúzni és megnézni, hogy mi ilyenkor a teendő. Mivel mindkét játékos utolsó 36 és utolsó 18 szakasza is együttállást eredményezett, ezért az utolsó 9 szakasz döntött, ezúttal Koller György javára.




A hölgyek között már sokkal egyértelműbb volt a bajnoki cím sorsa. Ha a harmadik versenykörnek is nekivágott volna a mezőny,

Movik Gabi akkor is 12 ütés előnnyel tudott volna indulni,

úgyhogy az Ő szombat estélye valószínűleg nyugodtabb lehetett (ismerve őt, valószínűleg nem az volt J). A húszas pályahendikepjével +15 és +14 ütéssel hozta le a két versenynapot, így méltán megérdemelte a Bajnoknői címet. A második helyért járó kupa Sajner Zsuzsa serleggyűjteményét fogja gazdagítani, 90 és 95 ütéses eredménnyel, míg a harmadik helyen a friss match play Bajnoknőnk, Fiserné Koplányi Eszter végzett 96 és 93 ütéssel.


Nettó kategóriákban a hölgyek közötti sorrend: 1. Kispál Helén (-7), 2. Sweeney Susan +4) és 3. Erdei Éva (+7).


Nettó férfi A kategóriában (a férfi mezőny 50%-ánál meghúzva a határvonalat) a következő sorrend alakult ki két nap után: 1. Hideg János (-1), 2. Reska János (+1) és 2. Horváth Joe (+2)


Nettó férfi B kategóriában a sorrend: 1. Szépfy Márton (-7), 2. Nagy Csaba (-6) és 3. Gellér Róbert (-6)







186 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page