top of page

Kettős trónfosztás a Mid-Am Bajnokságon



Magyar & Nemzetközi Mid-Amatőr Golfbajnokság 2018

Tizenhárom ország, összesen 144 játékosa gyűlt össze a Zala Springs Golf Resortban, a Magyar & Nemzetközi Mid-Amatőr Golfbajnokságon, hogy eldöntsék, ki legyen a magyar és a nemzetközi férfi illetve női bajnok.

A nevezők között ott volt az osztrák Franz Prem (-1,7), aki címvédőként immáron harmadszor állt fel az első elütőre az idei évben. A mezőnyt erősítette +0,9-es hendikepjével a szlovák Zuzana Bielik, és természetesen az első nevezők között volt megtalálható a magyar bruttó címvédő bajnok is, Zilahy Csaba.

A nevezést a Versenybizottság már korábban lezárta, tekintettel a nagy érdeklődésre és túljelentkezésre, majd a lemondások miatt a várólistáról még be tudott kerülni pár játékos, de sajnos így is maradt olyan nevező, aki idén nem, de jövőre bizonyíthat a bajnokságon.

Az első játéknapon még ismerkedtek a játékosok a pályával és habár csodálatos időt kaptunk, mégis az eredményeken ez annyira nem tükröződött. A férfi mezőny legjobb eredményét Aaron White szolgáltatta 72 ütéssel, míg a hölgyeknél Bielik állt az élre, ahogyan az várható volt, +2-vel. A második játéknap már tartogatott némi ajándékot számunkra, hiszen a címvédő bajnok, Franz Prem megrázta magát és egy csodálatos scratch játékkal 72-vel jött le a páyláról. Ugyancsak említésre méltó eredményt ért el Meznerics Gergő (74) két birdie-vel és négy bogey-val, 1 ütésre megközelítetve eredményével a címvédő magyar bajnokot, Zilahy Csabát. A hölgyek között nem történt változás, Zuzana tovább növelte előnyét a nemzetközi mezőnyben, és két nap után már 16 ütéssel vezetett, azonban a magyar mezőnyben kiélezetté vált a küzdelem Batta Krisztina (165) és Kocsis Réka (166) között. Ekkor harmadik helyen Turkovics Ilona állt 171 ütéssel.

A harmadik és egyben döntő játéknapot a kiírás szerint 86-an folytatták. Összesen 66 férfi és 15 nő jutott be bruttó ágon a CUT-ba, akikhez csatlakozott még 1 hölgy és 4 férfi a jó nettó eredményeiknek köszönhetően.

Rendkívül izgalmasan alakult a végjáték a nemzetközi férfi mezőnyben. Oliver Tree és Prem Franz páros küzdelmében a 16-os szakaszon Franz duplázott, míg Oliver par-t játszott, így behozva eddigi hátrányát, majd higgadt játékkal a 17-es és 18-as szakaszokat is parra teljesítette, ahogyan Franz Prem is, így nem maradt más hátra, minthogy play-off-ban döntsék el a bajnoki cím sorsát.


Itt még nem tudja Franz Prem és Oliver Tree, hogy hamarosan play off-ot fognak játszani

Oliver kezdett a 4-es, első play-off szakaszon. 3-as fa ütése a green előtti bunkerben landolt, míg Franz Prem erősebb slice ütése a jobb oldali rough-ban esett le. Innen Franz a foregreen-ig jutott, míg Oliver egy zseniális bunker ütéssel 2 méterre került a lyuktól. Franz harmadik ütése agresszív volt, ahogy kell. Túlgurult a lyukon. Ugyanakkor Oliver magabiztosan ütötte lyukba a labdát, így birdie-vel megszerezte a 2018-as nemzetközi férfi bajnoki címet.


Nemzetközi női bajnok Bielik Zuzana és a második helyezett, Batta Krisztina

A magyar férfiak között is rendkívüli események történtek, hiszen itt Bohács Zsolt és Meznerics Gergő extra párharcát tekinthettük meg. Ugyancsak a 4-es szakaszon indult a play-off. Meznerics a fairway bal oldalára játszott, a középső fát kikerülve, míg Bohács labdája a fairway közepén landolt. Meznerics approch ütése pin high került, kb. 10 méterre a lyuktól, míg Bohács labdája flyer lett és a green mögötti bunkerben landolt. Innen egy zseniális bunker ütéssel 2 méterre tette a labdát a lyuktól, de putt-ja kimaradt, így bogey-val jött le. Meznerics 3. ütése rövidre maradt, a lyuk alá gurult. Magabiztos, negyedik ütésére viszont már a cup alján koppant a labda, így megszervezve a magyar férfi bajnoki címet.


Nemzetközi női bajnok Bielik Zuzana és a második helyezett, Batta Krisztina

Az egyetlen par alatti játékot a nemzetközi hölgyek kategóriájában láthattuk Zuzana Bielik-től, aki 74-75-70 ütéses eredménnyel toronymagasan lett a női nemzetközi bajnok. A magyar mezőnyben is születtek szép eredmények, hiszen Batta Krisztina (79-86-76) +4-es játékával örvendeztetett meg bennünket, amivel el is hozta a nemzetközi második és a magyar női bajnoki címet. Nemzetközi harmadik és magyar második helyen Kocsis Réka (84-82-82) végzett, míg a magyar harmadik helyre Sándor Virág (85-87-87) jött fel utolsó napi 87 ütéses eredményével.


Nemzetközi női bajnok Zuzana Bielik (balról 2.), második helyezett Batta Krisztina (balról a 3.)


Magyar női bajnok Batta Krisztina (balról 3.), 2. helyezett Kocsis Réka (balról 2. helyezett), 3. helyezett Sándor Virág (jobbról 1.)

A nettó férfi kategóriában két napi hendikep alatti és egy napi hendikep közeli játékával Novák Szabolcs diadalmaskodott (66-75-69), míg szorosan mögötte, 1 ütéssel lemaradva Boros Roland (74-68-69) érkezett a dobogó második fok-ra. Harmadik helyen végzett Dóka Ágoston (67-78-74). További sorrend: 4. Koller György (80-71-69); 5. Grigalek Gábor (71-78-71) és 6. Rádonyi Kristóf (71-74-77)


A magyar nettó férfi kategória 1-6 helyezettjei

A hölgyek mezőnyében Luu Thi Thu Huong Hajni győzedelmeskedett 71-73-76-os eredménnyel, míg a második és harmadik helyen holtverseny alakult ki Kovácsné Földesi Katalin és Turkovics Ilona között, nettó 224-224 ütéssel. A versenykiírás szabályai szerint végül Kátyus vehette át a második helyezettnek járó golfkupát.


Nettő női 1. helyezett Luu Thi Thu Huong, Hajni (balról 2.), 2. helyezett Kovácsné Földesi Katalin (balról 3.), 3. helyezett Turkovics Ilona (nincs a képen)

Gratulálunk minden Bajnoknak és az összes résztvevőnek!

Köszönjük a Zala Springs Golf Resort teljes csapatának, élükön Damian MacPhersonnel, Gschwendtner Sonjával, Major Györggyel, a kiválóan előkészített golfpályát és az első osztályú vendéglátást.

Hálával tartozunk minden szponzorunknak a támogatásért, felajánlott díjakért. Köszönet Osztovits Ádámnak és Kerekes Antalnak, PriceWaterhouseCoopers partnereinek, a Golf USA tulajdonosának, Csányi Lászlónak, a Golf Travel Hungary tulajdonosának, Batta Krisztinának, Meznerics Gergőnek és Zilahy Csabának a Birdland Villapark tulajdonosainak, Duska Sándornak a DiVino tulajdonosának, a The Box Donut tulajdonosainak Jónás Balázs családjának, Magyar Krisztiánnak, az Ízműves tulajdonosának, Gellért Róbertnek, a Gelbert Eco Print tulajdonosának, a Vinoxtól Polgár Gézának, az Elli Szépségszalon tulajdonosának, Bögözi Ellának és Kovács Titusznak a Hungarian Golf Magazin tulajdonosának!

Várunk vissza Benneteket jövőre is!

Képgaléria hamarosan érkezik!


Mid-Amatőr Golfbajnokság szponzorai, Birdland Villapark, Vinox, ZalaSprings, Magyar Golf Szövetség, Golf USA, PriceWaterhouse Coopers, Ízműves, DiVino, Korineum Golf & Beach Resort, Golf Travel Hungary, Gelbert ECO Print, The Box Donut, HUngarian Golf Magazin, Elli Szépségszalon

46 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page