Címvédés a MidAm Match Play Bajnokságon



- Véh Balázs tollából -


A 2021. évi Mid-Amatőr Golf Tour második állomásaként ezen a hétvégén debütált programunkban a Forest Hills Golf Club. Az idei match play bajnokság három napos hétvégéjén uralkodó kánikulát a pályán a bakonyi szél, a jégbe hűtött törölközők és a 3 szakaszonként kihelyezett frissítők tették kifejezetten kellemessé.


A jobb sorsra érdemes magyar golf egén továbbra is üstökösként tündöklő középkorosztály baráti, már-már családias hangulatú versenye ismét a megszokott nívót hozta. A tökéletesen előkészített szakaszokon végletekig kiélezett, ámde maximálisan sportszerű küzdelmeket láthattunk, repkedtek a birdie-k, aztán a feszültség oldása érdekében folyt a pezsgő a medencében.


A hölgyek körmérkőzéses lebonyolítású küzdelmében Fiserné dr. Koplányi Eszter minden mérkőzését megnyerve diadalmaskodott Sajner Zsuzsa előtt, az urak között pedig a tavalyi évhez hasonlóan Krämer András vihette haza a győztesnek járó trófeát a döntő utolsó szakaszán előzve Zilahy Csabát.


Helyezéstől függetlenül igazi győztesnek tekinthető persze valamennyi résztvevő, hiszen a maratoni mennyiségű golf mellett ismét minden igényt kielégítő közösségi élményben lehetett része egy igazán exkluzív környezetben.


Folytatás két hét múlva Bükön az Országos Bajnokságon!

254 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése