Zalai hétvége MidAmos győzelemmel


A hétvégén Zalacsányban rendeztek ranglistaversenyt, ahol nagyon szép MidAmos eredmények születtek. Ezúttal a kiváló eredményeket Ralph Müller (75) és Koller György (75) szállították. Rendkívül izgalmas csata folyt kettőjük között. Gyuri még +2-ben állt, míg Ralph +4-ben a 16-os szakasz után, majd Ralph a 17-esen egy tökéletes drive után gap wedge-dzsel 3 méterre tűzte a labdát a lyuktól, ahonnan be is gurította azt a lyukba birdie-re. Ugyanakkor Gyuri a 18-ason bogey-val rontott a score-ján, így végül tied alakult ki a verseny végére. A szabályok értelmében a jobb hátsó 9 eredménye miatt Ralph szerezte meg az első helyet, de ez már az idei évtől nem számít a ranglista kiértékelésben, hiszen csak az ütésszám számít.


Meznerics Gergő is szép eredményt szállított, köszönhetően a sok up&down-nak. 77-es eredménye a bruttó 5. helyre hozta be őt. Rajta kívül a Top-10-be került még Szalay Attila 80-as ütésszámával.


Magyar Krisztián számára a szezon kicsit később kezdődött el a téli kihagyása miatt, így még a jó eredmények váratnak magukra. És mi is nagyon várjuk.


Bihari Gyöngyvér tagunk számára jól telt a szombat. Nettó 68 ütéssel bizonyosan javított a hendikepjén, ami többek között a második szakaszon ütött birdie-jének is köszönhető. A hölgyek nettó játékában a második helyet érte el ezzel a szép eredményével. A hölgyek között harmadik helyen végzett Fiserné Dr. Koplányi Eszter egy nettó 71-es ütésszámmal, a hetesen egy szép birdie-vel.


Gratulálunk Tagjainknak!


#midamgolfhungary

#ralphmüller

#kollergyörgy

#meznericsgergely

#biharigyöngyvér

#zalaspringsgolfresort

87 megtekintés0 hozzászólás