top of page
Szerző képeMidAm Golf Sportegyesület

Amikor a juniorok nyulaznak

Frissítve: 2020. jún. 23.





Ezúttal ugyan elmaradt a MidAm versenyek szokásos kelléke, a play-off, ugyanakkor a minden korosztály számára nyitott országos ranglistaversenyen a juniorok mégis csak szállítottak izgalmakat.


A teltházas mezőnyt két részre osztva startoltatták a szervezők, így a délelőtti csoportban a férfi A és a junior korosztály, míg a délutáni csoportba a női és senior korosztály, valamint a férfi B kategória játékosai kerültek. Az izgalmat elsősorban az okozta, hogy a délelőtti mezőny legalacsonyabb eredménye, az ifj. Sárközi Richárd nevéhez fűződő 73-as score még nem volt biztos, hogy első helyet ér, hiszen a délutáni mezőny is erős volt és többet között Vadkerti Adél is délután ütött el. Délutánra azonban kiderült, hogy Adél ezúttal csak megszorongatni tudta 74-es ütésével Ricsit, így a trófea a fiatalabbik Sárközi Richárdhoz került.


A junior korosztály szépen "motiválta" a MidAm-okat, a 30-55-ös korosztály közül többen is kimagaslóan jó eredményeket értek el. Így például Briglovics Gábor 77-es ütésével el is vitte a MidAm Klubbajnoki címet. Hölgyek között Movik Gabriella lett a klub bajnoknője, míg férfi A kategóriában Orosz Marcell, férfi B kategóriában Schatz Balázs diadalmaskodott.


A MidAm-ok Bátor Tábor Alapítvány javára történő gyűjtése tovább folyt, ezúttal 114.000 forintot adakoztak az alapítvány számára, így két verseny után közel kétszázezer forint támogatás gyűlt össze.


A MidAm Golf Tour július 19-én az Old Lake Golf Clubban folytatódik, ahova ide kattintva már lehet jelentkezni.

25 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page