top of page

MidAm Open nyolcadszor

Frissítve: 2020. aug. 5.



A bajnokság, amit egész évben vártál! A golfélet egyik legmeghatározóbb nemzetközi versenye a Mid-Am 3 napos Open, Zalacsányban.

A szeptember 4-6 között megrendezésre kerülő stroke-play bajnokság tavalyi küzdelmei nagy izgalmat hoztak. A 14 országból összesereglett, 140 indulót felsorakoztató WAGR eseményen már szinte megszokott módon csak a rájátszás döntött a bajnoki címek sorsáról (emlékeztetőül a magyar bajnoki címért további 2 extra szakaszon át folyt a küzdelem Krämert András, utóbb megválasztott MidAm elnök és Koller György között, mely párharcból Krämer került ki győztesen). A rengeteg feledhetetlen pillanat mellett két hole-in-on is született Bernhardt Tibornak és Carl Colemannak köszönhetően.


Az idén is óriási izgalmakat tartogat a fantasztikus hétvége és természetesen idén is WAGR pontokat ad a Bajnokság, melynek kiírása itt található meg magyarul és itt pedig angolul.


A nevezési lehetőség már megnyílt és a folyamatosan frissített nevezői lista a MidAm honlapon kerül publikálásra. A nevezési díjat utalható illetve a helyszínen is fizethető (a gyakorlókör megkezdése előtt).


Az idei évben az alábbi újítások kerülnek bevezetésre a bajnokság ideje alatt:

  • gyakorlónap estéjén ünnepélyes megnyitóval egybekötött vacsora

  • csoportos golf clinic előre rögzített időpontokban (ha gondod akad a puttal, chippel, swinggel...)

  • pénteken a közgyűlést követően White Party (részletek hamarosan!)

  • a grillparty és a borkóstoló egybekötve kerül megrendezésre szombaton

Alig várjuk, hogy nevezz, és eláruljuk, hogy olyan meglepetéssel is készülünk számodra ,amit magyar golfversenyen még soha nem kaphattál.


Várunk minden 30 év feletti golfozót a legnagyobb magyar MidAm seregszemlére!


Hasznos linkek:


Versenykiírás magyarul és angolul

Evakuációs terv (hamarosan!)


35 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page